


Kilenc hónap alatt sikerült leköröznie a Windows 8-nak a 2 verzióval korábbi elődjét a Vistát, melyet a Microsoft legelhibázotabb rendszerei között tartanak számon.
A Vista 2006-ban jelent meg (bár ne lett volna így), melyet a nagy sikert aratott XP utódjául szántak. Az eredmény egy alig használható, lassú operációs rendszer, amely a halogatott megjelenés ellenére is vacak lett. Ugyanez elmondható a kilencvenes évek véhgén megjelent Millenium-ról is, amely ugyan nem rendelkezett akkora hibákkal, mint a későbbi Vista, viszont annak az elődje is használhatóbb és elterjedtebb volt.
A Windows 7 sikeres és kiválóan használható rendszer lett éppen ezért rendkívül népszerű. Korábban ilyen népszerűségnek örvendett az XP is, amit napjainkban is elég sokan használnak. Számukra rossz hír viszont, hogy nem készül több frissítés a sziftverhez így a bizttonság és a megfelelő működés nem garantált. Kérdés tehát, hogy mindenki álljon át a 7-esre vagy a Microsoft elgondolkozik és csinál egy új, használható operációs rendszert vagy sikeresen feljavítja a gyengén teljesítő Windows 8-at.