2013. 09. 11. 18:06

Végre elérkezett a várva várt pillanat, amikor az Apple leleplezte a várva várt készülékeit.
Történelmi pillanatot élhettek át a bemutatón megjelentek, hiszen az amerikai gyártó történetében először két telefont mutatott be, valamint kijelentették, hogy szakítanak a korábbi gyakorlattal. Röviden ez annyit jelent, hogy a korábban megszokott eljárástól eltérően nem fogják a régebbi szériákat olcsóbban árulni, hanem minden egyes új csúcskategóriás modell mellett megjelenik majd egy olcsóbb verziós is, lásd a mostani példát az 5S és az 5C esetében.
A korábbi pletykák a készülékek esetében többnyire igaznak bizonyultak. Az 5C tényleg a szivárvány minden színében kapható lesz (zöld, világoskék, rózsaszín), a megszokott fehér szín mellett. A C burkolata erős műanyagból készült,az előlap fekete színű. A mostani iPhone-hoz hasonlóan az 5C kijelzője szintén 4 colos, a processzor is a már ismert A6-os és a kamera is marad 8 megapixeles. 4G támogatott lesz a készülék, valamint Bluetooth 4.0 sem maradhat ki. Az USA-ban a 16 GB-os szolgáltatónál körülbelül 100 dollárért, míg a 32 GB-os 200 dollárért szerezhető majd be.
Az iPhone 5S küllemében a fehéret eltűntették helyette űrszürke fantázianévre hallgató színt kapott, valamint a hagyományos fekete színben lesz még kapható. Ebben az esetben is igaznak bizonyultak a pletykák, mert tényleg lesz arany színben is. Emellett alumíniumborítást is kapott. A világon elsőként egy PC teljesítményét képes nyújtani az 5S, hála az A7-es chipnek. A cég adatai szerint az első iPhone-hoz képest a processzor negyvenszer, grafikai teljesítményben közel hatvanszor jobb. Nem titkolta a játékok kedvelőinek akarnak kedvezni ezzel a kimagasló teljesítménnyel az Apple mérnökei. Üzemidő tekintetében hasonló szinten áll az 5S,mint elődje így ebbe nem található nagy különbség a régi és új között, bár az S esetében az egeik magasztalják annak üzemidejét. Az 5S kapható lesz 16, 32 és 64 GB-os verzióban is. Az USA-ban szolgáltatónál körülbelül 200, 300 és 400 dolláros áron lesz elérhető.
Az 5S biztonság terén is világpremiert tudhat magáénak. Az évek óta rebesgetett ujjlenyomat olvasó végre valósággá vált. Nem kell többet az elfelejtett képernyőzár vagy jelszó miatt aggódnunk. A mindig kéznél lévő ujjlenyomatunk segítségével oldhatjuk fel a telefonzárat.