LCD panel GPS kijelző Érintőképernyő

Megálljt parancsoltak az okostelefonok méreteinek

A kevesebb néha több? Új fogyasztó szemléletmód jelent meg a mobilpiacon.

A trendek, mint mindenhol jelentősen befolyásolják a mobilpiacot is. A korábban a minél nagyobb kijelzővel ellátott telefonok számítottak menőnek mára már ez megfordult és manapság a kevesebbért is beszerezhető mini telefonok kerültek a vásárlók figyelmének középpontjába. A Blackberry és a Samsung elsőként követte az új trendet és már piacra is dobta korábbi okostelefonjainak kicsinyített változatát, de az Apple és a HTC is hamarosan beáll a sorba.

Az új fogyasztói igényeket azzal magyarázzák, hogy az amerikai és a nyugat-európai piacokon csökkent a kereslet a nagy kijelzővel ellátott és minél korszerűbb készülékek iránt. A gyártók a feltörekvő országok piacaira is figyelmet fordítanak, ahol a vásárlók jóval költségtudatosabbak, így a miniket kifejezetten nekik találták ki.

Persze ne gondoljuk, hogy a korábban említett mobilgyártók találták fel a spanyol viaszt, mert a Huawei, ZTE és a Lenovo már bebiztosította magát mini készülékeivel a feltörekvő országok piacain. Más kérdés,hogy érdemes-e a nagy gyártóknak egyáltalán mini készülékeket gyártani, hiszen minden ember másmire és máshogyan használja mobil készülékét. Sokan filmet néznek rajta vagy olvasnak, ami egy mini telefonon elég nehézkessé válik.

Ízlések és pofonok, kinek mi tetszik. Mindenesetre a lehetőség megvan, hogy megtalálja mindenki a számára megfelelő méretű készüléket.

E-mail

Kérdésed, észrevételed, javaslatod, információd van számunkra? Keress elérhetőségeinken és oszd meg velünk.