2013. 07. 31. 16:33

Közel tizenkétezer Android eszközt tartanak számon, nem is ez a megdöbbentő, hanem az hogy ezeket az alkalmazások miatt összhangba is kell hozni.
Nemrégen számoltunk be arról, hogy az Androidos applikációk száma elérte az egymilliót. Most közelítsük meg a témát az Androidot használó eszközök oldaláról.
Sokak szerint az IOS nagy előnye, hogy simábban futó, jobb minőségű alkalmazásokat lehet hozzá találni. Ennek egyetlen oka van mégpedig azok a korlátozások illetve megkötések, melyeknek köszönhetően egységesek az IOS-t használó eszközök.
Az Android esetében ahány ház annyi szokás, ahogyan a mondás tartja. Szoftverileg nincsen jelentős különbség viszont teljesen máshogy viselkednek az egyes alkalmazások különböző gyártók készülékein, a tapasztalt fejlesztők ezzel tisztában vannak és igyekeznek kiküszöbölni ezeket a hibákat, viszont ez rengeteg munkával jár.
A legutóbbi kutatások szerint több, mint 11 ezer szoftver hardver kombináció létezik , érdekesség például, hogy a nagy gyártók mellett a távol keleti kisebb cégek is képviseltetik magukat a felmérésben körülbelül 1100-an. A több, mint 11 ezer eszköz ne tévesszen meg senkit ugyanannak a gyártónak a készüléke háromszor is szerepel a listában amennyiben Európában, Amerikában és Ázsiában is piacra dobta azokat. Az azonosítók számítanak nem a hardveres elemek.
A probléma tehát adott a grafikai különbségek leküzdése. Figyelembe véve, hogy a forgalomban lévő okos eszközök háromnegyede Androiddal működik, talán nem csak mi gondoljuk úgy, hogy ezzel igenis foglalkozni kell.